Kultúránként ez nagyon eltérő, és ezt Európa azon részein érzik talán egyre inkább, ahol trendi a „multikulti”, és rejtett munkaerőt látnak azokban a sokszor agresszív, tanulatlan, beilleszkedni cseppet sem akaró tömegben, akik tavaly késő tavasz óta áramlanak az öreg kontinensre. Most lehet, hogy egy ideje csend van, de ez inkább a vihar előtti csend, mintsem a boldog, békeidők előfutára.

Sokáig próbáltam higgadtan gondolkozni a migránsügyről, az érzelmeim belekeverése nélkül, tényekre támaszkodva érvelni a kötelező betelepítési kvóta ellen. Január elsejéig sikerült. Aztán a kölni esetkor elöntött a méreg. Szemben a liberális, feminista nőtársaimmal, akik az ünnepek előtt kígyót-békát kiabáltak Ákosra és Kövér Lászlóra, én többször és több platformon is kifejeztem együttérzésem német és más nyugat-európai országokban élő bántalmazott, kifosztott, de legfőképpen megalázott és meggyalázott fiatal lányokkal, nőkkel, akik szilveszter éjjelén csak jó hangulatban szerették volna búcsúztatni a 2015-ös esztendőt. Helyette az „új európaiak” valóságos rémálommá tették azt sokuk számára.

Mert nekik mindent lehet! Mert a próféta is boldog attól, hogy a gyaurok leányait gyalázzák! A sajátos, cseppet sem 21. századi törvénykönyvük, a saria szerint az európai, keresztény ember másodrendű, igába hajtható, asszonyai, leányai rabszolgasorba taszíthatóak, játékszerként használhatóak.
Nos, kedves migráns barátaim, tudjátok, erre mit mondok: érvényesítsétek csak a Közel-Keleten ezt a barbár jogrendet! Az 1951-es genfi egyezmény is kimondja, hogy az, aki menekültként vagy bevándorlóként belép egy ország területére, az köteles annak a jogszabályait betartani, mert ellenkező esetben szankciónálható! Mutogathatjátok a néha mulya rendőröknek nyugaton a papírjaitokat, miközben Merkel asszonyra hivatkoztok, de jobb, ha tudjátok, van annak a pohárnak pereme! Ha nem jól viselkedtek, és továbbra sem mutattok hajlandóságot a beilleszkedésre, valamint a jogkövető magatartásra, akkor nem a rend éber őreivel, hanem a jó érzésű, életerős európai férfiakkal, sőt lehet még nőkkel is szemben találjátok magatokat, és nem biztos, hogy baráti ölelésben fogtok részesülni!

Hölgyeim, Ti, akik felháborodtatok azon, hogy két konzervatív csóka mit turkál a méhetekben, örüljetek, hogy ők teszik és csak szavakkal! Gondoljatok bele, ha ez a kormány nem tett volna olyan védelmi intézkedéseket, mint a kerítés vagy a határátlépés megszigorítása, akkor mi sem léphetnénk ilyen nyugodtan az utcára, mint tesszük!
Lehet, hogy tranzitország vagyunk, és sok gazdasági bevándorlónak esze ágában sincs itt maradni, de ahogy a mentalitásukat elnézem, pár nap itt tartózkodással is tudnának ők kis felfordulást okozni!
Jah, és hogy ti kormányváltásig nem szültök! Úgy tűnik, nektek a kormány egész karja kellene, de leginkább az, hogy végre lehulljon rólatok a szemellenző! Hallottatok már a CSOK-ról, első házasoknak és a több gyerek után járó adókedvezményekről vagy a GYED extráról? Gyurcsány vagy Bajnai idején voltak hasonló kezdeményezések!? Nem dereng!? Nekem sem!
S el kell keserítselek benneteket, a következő országgyűlési választásokig két év van, és nem hinném, hogy a Jobbik és a baloldal puszipajtássá válna egy óriáskoalíció kedvéért. Szóval, ha továbbra is tartjátok magatok az elképzelésetekhez, lehet a biológiai órátok fog bennetek fejbe vágni, és az fájdalmasabb lesz a cicaharcotoknál!