Szocikkal, cicákkal, Lajossal – A Kormányváltó Koalíció

A politikai életet aktívan figyelő polgárok körében rendesen kiverte a biztosítékot a Jobbik fordulata. A nemrég gárdamellényben menetelő Vona Gábor ma már ott tart, hogy nem szavazza meg a kvótaellenes Alaptörvény-módosítást, cuki cicákkal fotózkodik és a pártját egy bosszúra szomjazó milliárdos oligarcha szeszélyeinek megfelelően irányítja. A Jobbik parlamenti frakciója ma már nem a szavazóit képviseli, hanem Simicska Lajos parlamenti szócsöveként funkcionál, sőt hamarosan már nemcsak baloldali összefogásról, hanem Jobbik-baloldal összefogásról is beszélhetünk. Minden emberben joggal vetődik fel a kérdés: hogy jutottunk idáig? Erre keresem a választ.

 

Az előző két rész a Jobbik-Simicska összefonódásokra világított rá, s az előző rész a Jobbik plakátkampányával ért véget. Az utcákat elárasztották a cukipárt plakátjai, viszont a költségeket nem akaródzott elszámolni, ugyanis a párt tagjai az MSZP-seket megszégyenítő módon mondtak egymásnak teljesen ellentmondó dolgokat. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy valami bűzlik a költségek körül, majd a Jobbik kénytelen-kelletlen közéttette költéseit, melyekből világosan kiderül, hogy jóval a piaci ár alatt kaptak plakáthelyeket Simicska cégeitől, ami kimeríti a tiltott pártfinanszírozás fogalmát, főleg annak fényében, hogy az LMP is Simicskától vásárolt, de ők furcsamód nem kaptak kedvezményt.

A kormánypártok ezért kidolgozták a pártok átláthatóságát célzó törvénymódosítást, de a balliberális ellenzék nyíltan a Jobbik és Simicska románca mellett kötelezte el magát és nem szavazta meg a parlamenti kétharmadot igénylő javaslatot. Egy ideig úgy tűnt, az MSZP mégiscsak hajlandó lesz kompromisszumot kötni a kormánypártokkal, de aztán még a saját javaslatukat is letagadták. Ezt mintegy a Jobbik felé tett gesztusként is lehet értelmezni, főleg ha hozzávesszük a Jobbik hozzáállását a kvótaellenes alkotmánymódosítás ügyében.

Annak idején a Jobbik a balliberális pártok mellé állt kvótaügyben, ezután jónéhány baloldali-liberális értelmiségi vetette fel az összefogást az egykoron neonácinak bélyegzett párt és a baloldal között, s most a baloldal segít a Jobbik fekete finanszírozásában.

Összeállt a Kormányváltó Koalíció: