Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy korszaknak vége, háború van

Egy korszaknak vége van: a kérdések korszakának.

Az új korszak a kijelentő módban megfogalmazott mondatokról és tényekről szól.

A kérdőmódban megfogalmazott sorok, a kérdezz-felelek, az elmélkedés a béke idejének dialógja.

Kijelentő módban pedig máskor szokás beszélni: amikor háború van.

Nem olyan, mint régen. Nem olyan, mint eddig. Nem katona háborúzik katonával, hanem katona harcol civillel. Terrorista védekezni képtelen gyermekkel, várandós kismamával, fegyvertelen férfival.

terror háború bevándorlás béke

A béke kérdez és tárgyal.

A háború kijelent,

a politika cselekszik, ha cselekszik…

Ha a politika pedig nem cselekszik, csak vár és kérdéseket tesz fel minduntalan, tanakodik végtelenül – mintha béke lenne – akkor az egészséges életösztön az ember fejében kijelent.

Az ember pedig először egyedül, majd szervezetten és végül tömegesen, de egy emberként cselekszik. Kezébe veszi sorsát és megvédi magát, ha már a választott vezetői cserbenhagyták.

Akkor pedig már a politikának sem kérdés, hogy háború vagy béke van, de akkor már az sem, hogy ki irányít.

Persze a páncélajtók és üvegfalak mögött még mindig biztonság, egy rég szertefoszlott álomvilág van. Odabent béke, de az üvegtáblán túl viszont már háború van.

Ha ez kimondanánk, tehetetlen béke-protokoll helyett tudná a dolgát a hírszerző, az elhárító, a rendőr, a katona (…), minden szerv és egyenruhás, akinek a lakosság védelme érdekében másképp kell eljárnia, ha békesség és másképp kell cselekedni ha háborúság van.

Márpedig már nincs kérdés. Kijelentés van.

Háború van.

0 Tovább

Megerőszakoltak és megkínoztak.

Ezzel a tudattal kell élni élete hátralévő részét Laure-nak. Laure 18 éves, egyik este békésen sétált Párizs egyik elővárosában.

Későre járt. A lépteit sietősre fogta, gondolatai az aznap történtek körül forogtak.

Majd egy váratlan pillanatban három fiú elkezdett üvöltözni vele, talán először nem is értette, hogy mi történik körülötte.

Az utca csendjében hirtelen a tudatába hasított a felismerés: egyedül vagyok. Sötét van. Nincs itt senki rajtunk kívül. Nekem kiabálnak. De miért? Mi rosszat csináltam? Azt kiabálják: Fehér lány vagy, disznóhúst zabálsz, ezért megerőszakolunk!

Négy kamasz (a legfiatalabb 13, a legidősebb, a bandavezér 17 éves volt) körbevette, azonnal elrabolták a mobiltelefonját, és leszaggatták az ékszereit.

Egy közeli parkba vonszolták, ott levetkőztették, és először a 17 éves török bandavezér megerőszakolta. A többiek közül az egyik könnygázzal fenyegette, egy másik csavarhúzóval szurkálta, majd egy bottal ütötte a csontjait, a harmadik kisfiú, hiszen még csak 13 éves, égő cigarettacsikkeket nyomott el a lány testén. Később mindannyian megerőszakolták, a legfiatalabb is.

Laure-t ezután életveszélyesen megfenyegették, majd otthagyták.

A kép illusztráció.

Egyedül, meggyalázva, életét és álmait keresztbe törve, leszaggatott ruhákban.

Hajnalban találták meg. A lány arca a sok ütlegeléstől úgy megdagadt, hogy a vonásait sem lehetett megismerni. Több csontja eltörött.

Miért? Miért? MIÉRT???

Csak ez visszhangzott a fejében, amíg a hideg földön feküdt.

Akkor még nem tudta a választ: azért, mert francia.

Nem is értette volna, hisz saját hazájában van. Az évek óta jól ismert fák között, amelyek állandósága biztonságot nyújtott. Az ismerős házak és kerítések, a mosolygó peron, az otthon viszontlátásának öröme.

Minden semmissé vált azon az éjszakán. A biztonság helyére a kétségbeesett rettegés, fájdalom fészkelte be magát.

Nem nyúlok olyan közhelyekhez, hogy rettegéssel teli borzongással tölt meg Laure története. Nem írom, hogy nőként gyomorszorító érzés már csak az is, hogy megpróbálom beleképzelni magam az elképzelhetetlenbe.

Nem emelem ki külön, hogy muszlim gyerekek tették ezt. Ha kiemelném, a döbbent félelem úgyis elhomályosítaná, amit mondani szeretnék. Talán meg sem tudom fogalmazni, amit ennek kapcsán érzek.

A gyerekek elismerték a bíróságon tettüket. A legidősebb bűnöző, aki 30 évet kapott, 17 éves volt. A legfiatalabb 13. A bíró szerint rasszista erőszak történt: franciaellenes rasszizmus.

A tárgyaláson elmondták: francia lányra vadásztak. Az egyik bűnöző azt üvöltötte a tárgyaláson a bírónak: "Gyűlölöm a franciákat!". 

Vadásztak. Gyűlölik a franciákat.

Csak próbálom ízlelgetni a szavakat, de minél tovább teszem, annál több keserűséget érzek. Dühöt, kétségbeesést, félelmet. Nem akarok olyan országot, ahol ez megtörténhet!

Ébredj Európa! Ki lesz a következő? A lányod? Az unokád? Te Magad? A feleséged? Vagy édesanyád?

Mi kell még? Mi kell még ahhoz, hogy rájöjjetek: idegenek vagytok a saját hazátokban! Karba font kézzel ültök és nézitek; hogyan omlik össze minden, amit úgy szeretünk.

Nem akarok ilyen országban élni.

Sem nőként,

sem leendő anyaként,

sem emberként.

egy nő tollából.

A kép forrása: http://quotesgram.com/img/abused-girl-hurt-quotes/4779329/

0 Tovább

A téma az utcán hever

Trianon gyásznapján, amely immáron hét éve a nemzeti összetartozás napjává vált idehaza, mindig nehéz felkelni. Június 4-én reggel mindig Juhász Gyula költeményének sorai csendülnek fel bennem: „Nem kell beszélni róla sohasem, de mindig gondoljunk reá…”
Azonban ma hajnalban ismét olyasmi történt London szívében, amelyről igenis beszélni kell, és a megszólalásokban igenis ki kell emelni, hogy ezt a támadást tudatosan időzítették pont pünkösdnek a hajnalára, ezzel is megcsúfolva a Szentlélek eljövetelének ünnepét!

Lassan már nemcsak párhuzamos társadalmak alakulnak ki Nyugaton hanem párhuzamos világok is születnek Európán belül. Míg Csíksomlyón több százezer zarándok hallgatja áhítattal a Nyeregben az Úr igéjét, és lerója kegyeletét a Szűz Mária szobra előtt a templomban, és míg idehaza a miniszterelnökséget vezető miniszter Lázár János pátoszos beszédben kér igazságot lassan száz év elteltével a történelmi Magyarország közepén, a szarvasi szárazmalom mellett a gyalázatos trianoni, békésnek cseppet sem nevezhető szerződésért, addig London egyik kedvelt szórakozó negyedében hajnalban elszabadul a pokol!

A helyszíni beszámolók a legveszedelmesebb rémálmainkat idézhetik fel, mikor az éjszaka közepén menekülnünk kell az életünkért, miközben azt sem tudjuk felmérni, hogy a Gonosz keze mikor és milyen eszközzel ér el minket. De szerencsére az események tetőfokán mi felébredünk, és bár verejtékben úszhatunk, némi elmélkedés után visszaaludhatunk. Azonban Londonban a London Bridge és a Borough Market környékén történt vérfürdő történései nem egy hollywood-i mozi akciójelenetei voltak, hanem maga a szörnyű valóság.
Ahogy eljátszottam a gondolattal, hogy én mit tettem volna, hogyha a szemem előtt pörögnek le az események a furgon megjelenésétől kezdve a tömegbe történő belehajtáson át egészen az elkövetők késekkel való randalírozásáig, csak egy gondolat fogalmazódott meg bennem, meg kell tanulnom megvédeni magam és a környezetem. Sajnos pillanatnyilag itt tartunk, hogy azon kell gondolkoznunk, hogy milyen önvédelmi sportra iratkozzunk be, illetve milyen úton-módon tudjuk megszerezni a fegyverviselési engedélyt, mert lassan minden hétre jut egy tragédia.

A világ még fel sem ocsúdott a 22 halálos áldozatot követelő manchester-i tragédia után, ahol a legfiatalabb áldozat mindössze nyolcéves volt, máris itt az újabb sokk: pünkösd hajnalán ismét újabb ártatlanok hevertek holtan a forgalmas utcán Londonban! Európa vezetői részéről pedig zajlik a szokásos forgatókönyv, együttérzésüket fejezik ki az elhunytak családjainak, és mielőbbi felépülést kívánnak a sérülteknek. Az Iszlám Állam pedig üdvözi a gázolást és a késelést.  Közben továbbra is megy a fejvakargatás a „mély európaiak” részéről, hogy mit is tegyenek a migránsok tömegével, hogy osszák őket szét Európában… A kettős mérce pedig dolgozik, mert az Európai Parlamentben Magyarországot hurcolják meg koholt vádak alapján. A pont az i-re pedig az, hogy London pakisztáni származású polgármestere szerint nem volt hiba mérsékelni egy fokkal a terrorfenyegetettség szintjét!

Nem kongatom inkább a világban zajló folyamatok miatt a vészharangot. Nem vizionálok újabb világégést. Inkább próbálok erre a fenekestül kifordult mindenségre úgy tekinteni, hogy talán ebből a fejetlenségből születik majd meg évek múlva egy szebb és békésebb Európa, Amerika és Közel-Kelet. De ahhoz, hogy mindez ne csak egy elérhetetlen álom maradjon, győzedelmeskednie kell a józanésznek valamint a rendnek. Ahogy annak idején Mózes rendet vágott a bálványimádók között mikor lejött a Sínai-hegyről, kezében a tízparancsolatot magába foglaló kőtáblákkal, napjainkban is szükség van olyan karizmatikus vezetőkre, akik szembe mernek menni az árral, és szabadulást hozhatnak a ferde és értéktelen eszmék zűrzavarából!

Képek forrása: sokszinuvidek.hu, Daily Record, Mirror

0 Tovább

Nyílt hadüzenet Georgie bácsitól - dübörög a Soros-gépezet!

Dübörög a Soros-gépezet! Georgie bácsi a héten giga sivalkodásban küldte el hadüzenetét Orbán Viktornak és minden olyan európai nemzetnek, amelyik szuverén államként tekint önmagára. 


Mit is jelent mindaz, amit George Soros legutóbbi brüsszeli látogatásán elmondott?
-Még nagyobb befolyást a maffiaszerűen, átláthatatlanul működő álcivil szervezeteinek!
-Legyen EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK!
-Legyen egységes, migránssimogató európai bevándorlási politika! (kötelező kvóta, még több migráns) 

Elfogadhatatlan, hogy a magyarellenes 7.cikkely tárgyalása előtt hamarabb fogadtak Brüsszelben egy soha, semmilyen demokratikus választáson el nem indult üzletembert, mint Orbán Viktor miniszterelnököt, ahogyan az is felháborító, hogy egy olyan spekulánssal folytat stratégiai együttműködést és tárgyalásokat az uniós vezetés, aki köztudottan 1000x több bűnt követett el az emberiség és a demokrácia ellen, mint amennyit a jótékonyságra fordított, hogy fals módon tetszelegjen nagyvonalú filantróp üzletember képében. 

A Soros-rendszer eddig is folyamatosan asszisztált a tömeges illegális bevándorláshoz, eddig is a demokrácia lebontásán ügyködött (kormányok támadása, polgárháborús viszonyok generálása több országban is), mostantól kezdve mindezt nyíltan, uniós vezetők kiállásával teszi. Amikor ezek a körök azt mondják, hogy "Építsünk hidakat!", akkor olyan hidakról beszélnek, amelyeket a migránsok beáramlásának könnyítésére emelnének. 

Amikor azt mondják, hogy "Lebontjuk a kerítéseket!", amögött a nemzeti szuveneritás, az önálló jogállamiságot védő kerítések és falak lebontását értik. Nem hagyjuk! Nem kérünk a Mr. Soros és társai által vizionált, degenerált, klasszikus értelemben értéktelen, beláthatatlan következményekkel veszélyeztető alternatív buborék-világképből, amit a Nyitott Társadalom koncepicó is jelképez!

 

 

0 Tovább

Kerítésszaggatók

Nagy az Isten állatkertje, alacsony a kerítés! Tartja a mondás. Botka László, Szeged vacilálásáról ismert első embere, és az egykor szebb napokat látott MSZP miniszterelnök-jelöltje a napokban erre még inkább rátromfolt. Ha ők kerülnének hatalomra 2018-ban, akkor bizony még kerítés sem lenne!

Ugyanis a szocik reménysége elbontaná a déli határon felhúzott kerítést, ezzel szabad utat nyitva a migránsáradat előtt. Mert szerény véleménye szerint arra nincs szükség, európai határai biztonságban vannak. A migránshelyzet csak álprobléma. Lárifári!
Egyébként is micsoda dolog az, hogy mi ezeket a jobb sorsra érdemes, zömében a huszas és harmincas éveiket taposó fiatal férfiakat nem szívesen látjuk az öreg kontinensen.

Ősszel a népszavazási kampány dübörgésekor kapott hideget-meleget az az aktivista vagy szószóló, aki felvállalta a véleményét, és meg is indokolta miért teszi le a voksát a NEM mellett. Békéscsabán is nem egyszer szemtanúja voltam, ahogy felbőszült baloldaliak szinte ráborították a standot a Fideszesekre, és tücsköt-békát kiabáltak rájuk, sőt egyesekről még a keresztvizet is levették a nagy fröcsögések közepette.
Voltunk azokban a hetekben minden: embertelen senkik, fizetett propagandisták, gyűlölködők, de a náci bélyeget is ránk sütötték a legelvakultabbak.

A rendszerváltás évében születtem, így az akkori eseményekről jómagam is csak a történelemkönyvekből és a családi históriákból tájékozódtam. De a történetekből egyértelműen az jött le, hogy a negyven évnyi rabiga után mindenki várta a csodát akkoriban, egy új élet kezdetét egy felszabadult országban. Azonban a kezdeti lendület pár évvel a vélt vagy valós mérföldkövek után mégsem jött el, sőt pár évvel az első demokratikus választások után legatyásodva ott álltunk egy Bokros-csomaggal a nyakunkban, és álmodozó szemekkel kacsingattunk a szinte elérhetetlennek tűnő Európai Unió felé.
Azt követően, hogy az ország némiképp lábra állt, és az első Fidesz-kormány idején kezdetét vette egy gazdasági fellendülés - amelyet 2002 és 2010 között a baloldali kormányok meg sem közelítettek – és az uniós tagságról is zajlottak a tárgyalások, majd 2004-ben mi is a nagy közösség tagjaivá váltunk, ismét beköszöntött a reménykedés kora, amelyet tetézett egy világválság is.
Azonban hála a jó szakembereknek és a felelős döntéseknek Európa hamar túljutott a krízisen, és miközben az arab tavasz hurrikánja levitte pár diktátor fejét, addig Európa nagyjából talpra állt a második Orbán-kormánnyal karöltve, amely 2013-ban hazaküldte az IMF-et, és ennek köszönhetően újabb fejlesztésekbe tudott belevágni.

Így zajlott tehát Európában az élet, a gazdasági szereplők bonyolították egymás között ügyleteiket, és évről-évre egyre jobb eredmények születtek szinte minden országban, beleértve ebbe az egykori szocialista blokk államait is. Azonban szinte a semmiből 2014-ben feltűnt egy veszedelem, az ISIS, az Iszlám Állam, amelynek rémtetteiről egyre naturálisabban tettek közzé beszámolókat a portálok és a híradások. Ezután pedig nem volt megállás, 2014 karácsonya előtt a Charlie Hebdo szerkesztőségét érte támadás, majd 2015 tavaszától kezdetét vette egy modernkori népvándorlás, egyesek szerint invázió, amelynek a végét még mindig nem látjuk, és amely jelenséget egyre több terrorcselekmény és no go-zónás városi legenda övez. A héten a manchesteri Ariana Grande koncerten történt támadás rázta meg a világot. A show legvégén egy pokolgép robbant. 22-en életüket vesztették a tragédiában, míg 50-en megsebesültek. A legfiatalabb áldozat mindössze nyolcéves volt. A robbantás kitervelésével és elkövetésével egy líbiai származású fiatal férfit gyanúsítanak.

Mindezek után is az Európai Parlamentben helyet foglaló honatyák ahelyett, hogy drasztikusabb lépésekhez folyamodnának, és megfékeznék ezt az áradatot, még azelőtt, hogy a Wass Albert által A patkányok honfoglalása című írásban bekövetkezett sunyi hatalom átvétel bekövetkezne, azon tipródnak, hogy ezt a munkaerő tartaléknak nem nevezhető, lassan már milliós létszámra rugó migránsközösséget miképp osszák szét. A koncepció sebei külön megérnének egy misét - esetünkben pedig egy írást - de legyen most annyi elég, hogy Ali és akár 40 főre is tehető pereputtya nem biztos, hogy kitörő lelkesedéssel szedné a sátorfáját Svédországból azért, hogy a V4-es országokba térjen vissza. Mert bizony itt a szociális juttatások összege jóval csekélyebb, és a társadalom sem biztos, hogy jól tolerálná a messziről jött embercsoportot.

Bár Botka László már több ízben azt nyilatkozta, hogy a szocik utolsó vörös bástyájába, Szegedre szívesen fogadnának be migránsokat, vélhetően ehhez a lépéshez a lakosságnak is lenne pár keresetlen szava. Meglehet, hogy most embertelennek tűnök, de igenis egyetértek azzal, hogy kifizetődőbb a nehéz sorsú arab országokon helyben segíteni, mintsem párhuzamos társadalmakban élni, békétlenül, egymástól rettegve Európa szívében.
Így ezek után kedves Botka úr, kérjük, koncentráljon inkább az országjáró körútjára, építgesse a maroknyi, pár százalékosra töpörödött pártját, és kösse fel jövőre a gatyát, mert Önnek kerítésrombolás helyett építkeznie kell, majd és védekeznie a tavaszi áradással szemben!

Képek forrása: ripost.hu, hvg.hu, telegraph.co.uk

0 Tovább

aggódó levél a jobbik által elárult szavazókhoz

Kedves jobbikos, illetve ex-jobbikos barátaim, olvasóim!

Rögtön azzal kezdeném, hogy a bejegyzésem egyáltalán nem ellenetek irányul, sőt... tudom, hogy hozzám hasonlóan jó néhányatok kritikus szemmel tekint a Jobbik irányváltására, tudom hogy sokan nem tudtok azonusolni a párt jelenlegi politikájával. Ez szülte a lentebb olvasható gondolatokat is bennem.

Vona Gábornak a képen látható három ismerőse vajon beállna a CEU versenyelőnyének megőrzése mellett felszólalók mellé?! Vajon ez a három fickó kiállna a migránssimogató és utaztató, kormányokat puccsoló és polgárháborús viszonyokat generáló, soros-aktivista civilszervezetek védelmében?! Vajon nemmel szavaztak volna az alaptörvény módosításra ősszel ők is, mint ahogy azt Vona Gábor is tette a baloldaliakkal karöltve, fél évvel azután hogy hazaárulónak hívta azokat, akik nemmel szavaznak?! Ez a három fickó egyetértene Vonával abban, hogy amíg pár ezer ember betelepítéséről szól a kvótarendszer, addig az okés, vagy abban, hogy az is okés, ha hazánkban mecsetek épülnének?! Vajon ők is lefejezték volna Novák Elődöt és a Simicskáék által "túl radikálisnak" vélt további párttagokat?! Nem hiszem!

Annyi viszont bizonyos, hogy a jelenleg Vona Gábor, avagy Simicska Lajos vezette(?!?!?!) Jobbik pártját a nem is olyan távoli múltban egy karakán, nemzeti érdekeket fontosnak tartó, nagyon hasonló értékrendű választócsoport emelte fel a vállára és juttatta a parlamentbe, gárda mellényestől. Azt szerették volna, hogy a párt küzdjön a 2002 és 2010 között példátlan mértékű korrupció ellen, nem pedig azt, hogy a pártelnökség nyolc tagjából hét rokonsága pénzhez, pozícióhoz jusson és a párt képviselői korrupciós ügyekbe, kémügyekbe és szexbotrányokba keveredjenek. Azt szerették volna, ha a Jobbik tökösen kiáll a nemzet érdekei és a nemzeti értékek mellett, nem pedig azt, hogy celeb, karrierpolitikus váljon Vonából, aki bepucsított és kiárusította pártját egy milliárdosnak. Mostanra szinte ugyanazt skandálja fontosabb politikai vitákban, mint a hazai és európai baloldal... Úgy, hogy mindeközben az a legnagyobb politikai eredmény, amit fel tud mutatni, hogy cicákkal és tacskókkal fotózkodik, na meg az, hogy megszerezte a migrációpárti és magyarellenes Európai Bizottság zöldútját a bérunió címszóval fémjelzett átverési kísérlethez, amely ideája pontosan abból a tőből fakad, mint a szocik-leberálisok-zöldek által áhított Európai Egyesült Államoké..., hiszen valódi bérunióról is jó eséllyel csak akkor beszélhetnénk. Az ezzel való rokonszenvezés, vagy ilyen jellegű törekvések egyébként elég furcsák egy 2012-ben még uniós zászlót égető párttól. Ráadásul a Jobbik a parlamentben soha sem szavazza meg a kormány béremelésre, életpályamodellekre vonatkozó szándékait.

A Jobbik elárulta azokat a szavazókat, akik kezdetektől ott álltak mellettük. Tehát azt a bázist, amelynek a gerincoszlopát, sőt, a gerincvelejét köszönhette. Úgy akarta megőrizni őket, hogy közben középre-balra is húz, a bizonytalan, illetve a szocikból kijózanodott választópolgárok voksaiért. Ez nem csak a választóik cserbenhagyása, de nehéz kenyér is egyben. Ez lehet a gyengébb szerplésük oka 2018-ban, ez lehet az oka, ha addig létrejön egy új, radikális jobboldali párt. Egyértelműen Vona Gábor a legfőbb bűnös emiatt.

Sokat, és sok emberrel beszélgetek erről, nyitott szemmel és füllel járkálok, és nem hazudok amikor azt állítom, általános jelenség, hogy a korábbi jobbikos ismerőseim azt mondják: vagy nem fognak többet a Jobbikra szavazni, vagy a Fideszre voksolnak. Persze az utóbbit így önmagában nem bánom. Míg a kormány megvédi az országot és azt a világos politikát folyatatja a migránsválság kezelésében, amit a kezdetektől, addig ezzel egyidőben Vonáék elárulják napról napra azokat, akik hátán felmásztak.

Amennyiben bizonyossá válna, hogy tényleg több szervezet alakul, mint ahány megszűnik, vagy ahány szembe megy Vonáékkal, amennyiben nem születik új, radikális párt, amennyiben tényleg kormányváltó erő lenne ez a Simicska féle Jobbik, akkor tekintse mindenki tárgytalannak az aggodalmamat, kritikáimat. Ha így lenne (de persze tutira nem lesz így egyik sem), akkor több dolgot újragondolnék. Azt viszont remélem, hogy egy elképzelt valóságban, ahol ez a néppártosodni vágyó Jobbik kormányváltó erő lenne, ott sem kerülne sor utána a férfi nemű fideszesek, vagy bárki más hímtagjának miliméterenkénti csonkítására, amire a Simicska fia vágyik. Még csak nem is basznának nyakon senkit a parlament üléstermében, vagy folyosólyán. Még a 444 munkatársait sem! Feltéve, hogy épp nincsenek kitiltva onnan.

Aki pedig hisz még Vonának és elfogadja a 180 fokos fordulatot, azokat pedig természetesen nem akartam megbántani a bejegyzésemmel! A posthoz kiválasztott kép is nyilván szándékosan tart ferde tükröt, nem kívánom azonosítani a csalódott Jobbik szavazókkal semmilyen módon sem a három kiválasztott karaktert, vagy összemosni bármit bármivel, ez a dolognak a szatirikus, komikus része. Ez tényleg az, ellentétben Mécs János (SZDSZ 2.0 tag) vidékieket gyalázó rettenetével. 

Köszönöm, ha elolvastátok! Szebb jövőt kívánok a Jobbik pártjának, mint amire azt Vona Gábor kárhoztatja!

 

0 Tovább

Nem az országért, csak magukért!

Nem egészen 2 nap telt el azóta, hogy a balliberális megmondó emberek, a civil társadalom krémje és a Bayer Zsolt - finom szólva is megosztó publicista - megállapodtak abban, hogy megpróbálják normalizálni a közbeszédet. Vagy legalábbis a véglények végmegszólalásait visszafogni. Legalább egy kicsit. Még látjuk magunk előtt Szél Bernadett művésznő fájdalmas, megtépázott ábrázatát, ahogy a jobboldal Chuck Norrisát kéri, hogy igazán beszéljen azokkal, akikre tud hatni – kik is ezek amúgy? -, hogy becsületszavukra megjavulnak és nem lesz kirángatás, kicibálás, felhúzás, és kerékbetörés sem. Természetesen itt csak a retorikai szintről esett szó. Ugyanis ezek eddig csak ott léteztek.

Senki nem várta, hogy 48 órán belül máris elmozdulás történik majd a status quo tekintetében, főképp nem azt, hogy az ellentétes irányba…

Így hát, kétségkívül emlékezetes nap marad május 18.-a, amikor is a magát a megfontolt, centrista, nemzetegyesítőként láttató Momentum Mozgalom szintet lépett. Nem is egyet, hanem mindjárt az utolsó előtti emeletig jutott. A sajtószabadság felkent védelmezői, munkahelyén keresték fel a számukra ellenszenves újságírót, természetesen bejelentés és meghívás nélkül.

Felfoghatnánk úgy is, hogy ők valóban megteszik, nem csak dobálóznak a szavakkal, ugyanakkor ebben a helyzetben ez elkeserítő. Elfogadhatatlan, hogy egy szerintük hazug cikk, vagy interjú okán, ők személyesen vennének elégtételt. Sőt, vesznek is. A tettlegesség csak egy hajszálnyira volt, mert felfokozott kedélyállapotban még az oly békésnek tűnő „elnökúrból” is kiszakadhat egy pofon.

A magyar pártok legpopulistábbja ezennel egyértelműen a Momentum Mozgalom lett. Gratulálunk. Noha éles volt a verseny, de a napirenden szereplő témákkal elvtelenül szembenő cselekedet - legyen az Olimpiarendezés, vagy a közbeszéd normalizálására tett kísérlet – nem állítható párhuzamba az álcukisodási kampánnyal. A MOME esetében nincsenek értékek és elvek, csak az elérhető médiafigyelem számít, ami talán – noha én bízom benne, hogy nem – hozzásegíti őket a bűvös 5% eléréséhez.

Tudom nehéz, de ezek után kell nekünk megmutatni, hogy bármennyire is viszket az a tenyér, zsebre tudjuk tenni, a konstruktív kritikusok felé pedig kinyújtani.

0 Tovább

Nincs új a nap alatt!

Néhány szó az alternatívákról, némi politikáról, na és persze Béláról!

 

- Te Béla Már megint írsz?

- És ha igen talán baj?

- Bajnak épp nem baj, csak épp nincs értelme, a múltkori még a szerkesztőségi szobán sem jutott túl.

- Majd ez túljut…

- Biztos?

- Semmi sem biztos…

 

Nem régiben vitatkoztam, egy szocialista fiatalemberrel, a témánk nem túl meglepő módon, a jövő évi választás és az ott lévő alternatívák voltak. Az illető úriember, már-már lelkesen ecsetelte, a feltámadó Botka vezette MSZP értékeit, melynek révén elűzik a nagy, „csúnya-gonosz” Fideszt, visszaállítják a demokráciát et cetera, et cetera… (És még mondják, hogy csak Gyurcsánnyak meg Orbánnak vannak szektásai.)

Na de ami igazán érdekes volt, az, hogy milyen vehemenciával emelte ki, hogy minden kormányzati kommunikációs fogás ellenére, a jelenlegi kormányzatnak van alternatívája, és ez az alternatíva az MSZP.

Nos, azt ajánlom a kedves olvasónak, hogy vizsgáljuk meg ezt a szép alternatív megoldást, amit az MSZP kínál, nézzük meg drága honpolgáraim mi az, amivel az ellenzéki szavazók elégedetlenek, amit megkérdőjeleznek és mi az, amit az MSZP kínál nekik erre válaszként.

(Habár lehet, hogy az ellenzéki kritika adott részeivel nem értek egyet, de most csak a „fun-kedvéért” minden kritikát elfogadunk, ez ne legyen akadálya vizsgálódásunknak.)

  1. „ A kormány pragmatista hozzáállása és médiapolitkája, nem szolgálja, a nemzet egységét, csak ráerősít a már így is meglévő és bénító hatású szekértábor-mentalitásra”

    A Botka-MSZP rövid válasza: Mostantól csak a baráti sajtónak nyilatkozunk, a többi sajtóterméket ignoráljuk, hisz akik azokat követik, azok úgysem a mi szavazóink, minek foglalkozzunk velük.
    Hisz mi más is hozzá össze a nemzetet és bontaná le a szekértábor, negyedszázados falait, mint az, ha nem szólunk, azokhoz kik nem támogatnak minket?
  2. „Orbán Viktornak túl nagy a személyes befolyása a Fideszben, mindez pedig meggátolja a képviselők önálló döntéshozatalát, hosszútávon szavazógépekké degradálva őket.”

    A Botka-MSZP rövid válasza: Adjunk lehetőséget, arra hogy Botka elnökúr, vétót emelhessen mind a listás mind a területi indulók tekintetében, hisz mi más reprezentálná jobban a demokratikus pártvezetés gondolatát, mint, egy elnök, aki vétójogai révén, ha közvetve is maga döntene miden induló jelölt esetében.
  3. „A kormány populista ígérgetéseivel, felelőtlenül rombolja, a politikai elit szavahihetőségét, rájátszva az olyan magányos és sebezhető társadalmi csoportokra, mint a nyugdíjasok.”

    A Botka-MSZP rövid válasza: Legyen 13. havi nyugdíj indexálás-váltás, minimálbéremelés, meg úgy általánosságban bérelemelés stb.…
    Hisz, mi más mutathatná meg, a hogy az MSZP felelősségteljesen kampányol, mint a fedezet nélküli ígérgetés.

    (UI: Ha Botkáék tényleg bevezetik ezen intézkedéseket, az államháztartás gyorsabban omlik össze, minthogy az mszp-sek kimondhatnák, hogy „Orbán takarodj”)
  4. „A Fidesz kampányüzenetiben populista módon, egyes társadalmi csoportotok ellen hangolva, az emberek sötétebb oldalára hatva kívánja támogatottságát növelni”

    A Botka-MSZP rövid válasza: Fizessenek a gazdagok! Hisz mi más lehetne az uszító kampány ellenszere és társadalmi béke szavatolója, mint a saját jól bejáratott történelmi múltra visszatekintő uszító kampányunk?
  5. Et cetera, et ecetera…


Pusztán kíváncsiságból kérdezem a szocialisták támogatóit, miben is nyújt alternatív megoldást a Botka vezette MSZP?

Mert számomra nagyon úgy tűnik, hogy „nincs új a nap alatt”!

 

 

- Á úgy írsz, mint a régi szép időkben Bélukám, felül is lényeg, alul is lényeg a sorok között is lényeg.

- Nem tudom, mire gondolsz.

- Ha te mondod, mi lesz Cenzékkel, nem lesznek elégedetlenek?

- Dehogy még örülnek is neki….

 -Akkor később is jössz? 

-Reméljük drága barátom, reméljük....

 

0 Tovább

Botka órái

Az MSZP konstans útkeresése szórakoztató módon mindig a retrospektivitásban merül ki. A padlássöprések korszaka azonban koránt sem volt a társadalmi egyenlőség érvényre juttatásának a hőskora.

1947. május 25-én Kaposváron, a két éve Oroszországból hazatért Rákosi Mátyás beszédet mondott „Fizessenek a gazdagok” címmel. „Sztálin legjobb magyar tanítványát” ekkor már csak hónapok választották el a kékcédulás választások „sikerétől”. Írásom „főhőse”, Botka László, az előbb említett „úriemberrel” azon kívül, hogy politikai báb, nem sok közösséget vállalhat, mégis ugyanazt a kampányszöveget használja a hatalmi céljainak beteljesítése érdekében.

Sajnos a baloldali radikalizmus Saul Alinsky által is képviselt retorikai irányzatának a követői, olyan politikai üzenetekkel mérgezik mindennapjaink közéletét, melynek permanens tényezője az alternatív, kreált valóság és a közhangulat demoralizációs színezete. A szakadatlan gyűlöletkampány, valamely réteg kipécézése, a bűnbakkeresés már a 20. században is rengeteg kárt okoztak a társadalomnak, ellehetetlenítették a nemzeti egységet, és ezt nem csak a gazdagok, hanem az egész társadalom megfizette. Szerencsések vagyunk, hogy nem az 1940-es, 1950-es években élünk. Nem kell háború után rövidesen terrorban élnünk, majd a szabadságért megküzdenünk az állandó szociális és élelmezési problémák mellett, hanem stabil gazdasági háttérrel, szabadon élhetünk. Éppen ezért volna fontos, hogy pozitívan gondolkodjunk és ne diszkrimináljuk honfitársainkat vagyoni, de semmilyen különbözőségük miatt.

A szociális motivációknak minden rendszerben komoly szerepük van. Az igazságosság, a méltányosság és a rászorulók megsegítése különösen fontos feladat és a humánum példás indikátora. Attól azonban, hogy a gazdagok fizetni fognak, (Mit és mivel?) még nem lesz jobb a szegényeknek. Ez a „Dögöljön meg a szomszéd tehene!” felfogás, csak a hidak lerombolásához jó. Ehelyett egy baloldali párt ígérhetné a szociális háló továbbfejlesztését, kilátásba helyezhetne támogatásokat a munkát kereső munkanélkülieknek, de a legkézenfekvőbb általános felzárkóztatást is. Természetesen mindegyikben van ráció, de jobboldaliként fontosnak tartom ezek mellett a kormány támogató fellépését a munkahelyek teremtésének irányában és a családok támogatását is, melyek fennmaradásunk és fejlődésünk alapköveit jelentik.

Problémákat vet fel Botka László esetében a hitelesség kérdése is. A polgármester úr úgy ekézi a gazdagokat, hogy valójában ő is jeles képviselője a módosabb rétegnek. Ez nem lenne a probléma, ha nyílt lapokkal játszana, de vagyonnyilatkozatát is hiányosan adta le, ami pedig a „bort iszik, vizet prédikál” esetére hajaz.

Konklúzióként azt tartom fontosnak, hogy miniszterelnök-aspiránsként ideig-óráig meg tud élni egy ilyen kampányból, amiben bűnbakot talált, de ha a nép rájön, hogy ő is csak egy a hibáztatottak közül és nem látja a pozitív változást a helyzetében, akkor az „órái meg lesznek számlálva a politikai életben.”

Képek forrása: (https://888.hu/article-botka-ugyanazt-mondja-mint-rakosi), (http://www.pecsistop.hu/tartalom/cikk/487234_botka_jovore_levaltjuk_a_fideszt)

0 Tovább

Miért veszélyes a Sorosizmus?

Közgazdászként mindig is igyekeztem a világpolitika gazdasági és társadalmi motivációit megérteni. Ezek kutatása közben gyakran szembetalálkoztam egy magyar névvel, amely válságokhoz és konfliktusokhoz volt köthető. Az ember, aki a név mögött áll, minden egyes emberi élet, vállalkozás és ország tönkretételével gazdagabb lett, ami az igazságérzetemet erősen sértette. Cikkem róla, tehát Soros Györgyről szól.

Soros György szervezetei az Európai Unió számos országában, de a bolygó más részein is megtalálhatóak. Ezek a szervezetek gyakran írnak az alapító „nagylelkűségéről” és „társadalmi felelősségvállalásáról”. A jóságos szerepet játszó idős ember képe mögött azonban olyan üzletember rejtőzködik, aki a szociális érzékenységre „fittyet hányva” emberek tömegét taszítaná nyomorba. Ő nem gondolkodik nemzetben, nem érdeklik elvek, csak a profit. Ennek legkönnyebb elérése pedig nem a becsületes munkán és a tisztességes versenyen keresztül vezet, hanem mások vagyonának üzleti etikán kívül eső megkaparintásának útján.

Számára a destabilizált ország, vagy piac a lehetőségek tárházát jelenti. A helyzet súlyosságának függvényében a válság előttinél sokkal alacsonyabb áron felvásárolhat:

  • ingatlanokat,
  • ingóságokat
  • értékpapírokat,
  • fegyvereket adhat el,
  • vagy akár hozzá hű politikai pártokat juttathat hatalomhoz.

A „state capture” azonban nem csak válság alatt bevetett gyakorlata. Emberei képesek több országban, vagy akár nemzetközi szervezetben is döntéshozói pozícióba kerülni.

Az általa és szervezetei által hirdetett liberalizmus erősen támadja, ha valaki maradinak csúfolt nemzeti értékeket vall. Ez nem véletlen, hiszen Soros számára a nemzettudat a legnagyobb ellenség. Az ország élén a kormány egyik feladata: „az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapásnak, illetőleg következményeinek az elhárítása, valamint a közrend és a közbiztonság védelme érdekében való szükséges intézkedések megtétele”. Ez és a kormány további céljai hatalmas problémát okoznak egy Soros-féle üzletembernek, akinek így be kell tartania a törvényeket, illetve korlátozottabb emberi és nem emberi erőforrásokhoz juthat csak hozzá. A nemzeti összetartozásnak a megszüntetését azonban nem lehet egyedül elérni, így kénytelen az emberek széles tömegét bevonni a destruktív tevékenységébe;

  • Támogatja a kábítószerek inkriminalizációját és legalizációját, mellyel szövetségeseket és drogüzletet is nyerhet.
  • Támogatja a migrációt, amivel nem csak az olcsó emberi erőforrások körét bővíti, hanem az európai nemzeteket, így az Európai Uniót is gyengíti.
  • Alapjövedelem és segélyek kicsikarásával igyekszik olyan segélyezett réteget létrehozni, mely állandó támogatója lenne politikai céljai elérésének érdekében. A munkaerő kiesése is gyengítené az államot, csakúgy, mint az őutánuk fizetett korábbi bérjárulék kiesése.

Ezek kiharcolásával Soros György saját szövetségeseit is megtévesztené, hiszen az állam a fenntarthatatlan helyzetben összeomlana, így elveszítenék érdekképviseletüket. Az anarchisztikus rendszerben minden szabályozatlan piaci alapon, vagy a Soros-félék által szabályozott alapon működne tovább, ahol ők óriási piaci előnybe kerülnének a források birtoklásával és a béreket is kedvükre csökkenthetnék, hiszen a migrációnak és a növekvő népességnek köszönhetően kirívóan többen keresnének munkát, mint amekkora a kínálat.

Többek között ezért kell megállítanunk Sorost és kiállnunk Magyarország, továbbá Európa mellett.

0 Tovább

dobj egy lájkot

reaktor

blogavatar

Szerettünk volna egy felületet, amit mi szerkesztünk, ahol mi döntjük el, mit publikálunk. Egy felületet, ahol elmondhatjuk, hogy mit gondolunk a világról, a közéletről és a mindennapok eseményeiről. Hát csináltunk magunknak egyet. Mi vagyunk a REAKTOR BLOG.